E csapda két áldozata Anna és Mitch. Mivel Ryan a huzaloknál rekedt, Anna és Mitch bemásznak a gabonatárolóba, ahol egy tévét, és egy fellógatott távirányítót találnak. Mitch felemeli a nőt, aki leszakítja a távirányítót, de abban a pillanatban az ajtó rájuk zárul. Bekapcsolják a tévét, a képernyőn megjelenik Billy, aki elmagyarázza, hogy csak úgy szabadulhatnak ki, ha Ryan meghúzza odakint a kart. Miután a videó véget ér, búza kezd rájuk zúdulni. Amikor már szinte teljesen betemeti őket a gabona, éles tárgyak kezdenek aláhullani, megsebesítve ezzel Annát és Mitchet is. Ryan meghúzza a kart, aki bár kiszabadul a csapdából, de a huzalok olyan szorosra húzták a férfi lábát, hogy az három darabra szakadt. A gabonatároló ajtaja is kinyílik, kiszabadítva ezzel Annát és Mitchet.
Kulisszatitkok:
A készítők először azt hitték, hogy ez lesz az egyik legkönnyebben kivitelezhető csapda a filmben. A forgatás alatt derült ki, hogy ez a csapda okozta az egyik legnagyobb kihívást a készítőknek, ráadásul szűk volt a hely a felvételhez. A jelenet szerint a szereplők szinte elbuknak a gabonában, ezért egyfajta ‘gyűrűt’ terveztek, amit a színészek köré helyeztek a felvétel alatt. Ezzel a kellékkel azt a látszatot keltették, mintha a színészeket betemetné a gabona, a valóságban azonban mindössze 60 centi magas volt a ‘gabona oszlop’. A Mitcht alakító színész, Mandela Van Peebles elárulta, hiába zuhanyozott napi kétszer a forgatás után, napokig gabonaszemek voltak körülötte.
Utoljára frissítve: 2020.04.10.