Alany: Michael Marks (Noamh Jenkins)

Bűne: megfigyelés és hamis tanúzás

Élettörténete:

Michael rossz anyagi helyzete miatt kenyerét besúgóként kereste, ezzel fenntartva albérletét. A korrupt Eric Matthews nyomozó számára listán vezette a megfigyelendő emberek neveit, ennek segítségével sikerült Matthewszal együtt több embert besározni, legtöbbször ártatlanul, ezáltal sokan börtönbe jutottak, mint például Amanda Young is. Michaelt csupán egy ösztön hajtotta: a túlélés, így nem volt rest mindenfajta lelkiismeret-furdalás nélkül tönkretenni mások életét.

Csapdája:

A szerkezet kísértetiesen hasonlít a vénusz légycsapója nevű húsevő növényre, illetve az ókori kínzóeszközök halotti maszkjára, tehát egyfajta roppant érdekes ötvözetét üdvözölhetjük. E kombináció rémisztő és hatásos is egyben. A maszkban levő rozsdás szegecsek a nagyerejű összecsapódás után összeroncsolják a fejet, és ez azonnali halálhoz vezet. Ezt a szerkezetet Jigsaw tervei alapján Amanda építette, melynek bőrpántjai a mellkasra és a nyakra köthető, lezárva egy apró lakattal. A beépített időzítőt beindító pöcök erőhatásra kipattan és az 1 perces visszaszámláló után, mint egy kiéhezett húsevő növény, “felfalja” az áldozatot. A csapda így egy sajátos szimbólumát eleveníti meg a természet kegyetlen törvényeivel, az emberiség fennmaradására való, kínkeserves harcáról: Michael azért választotta hivatását, hogy a mai kapitalista világban, ahol a pénz az úr, túlélje a nyomort. A csapdát befogó lakat nyitását biztosító kulcs a szeme mögé lett operálva, amit egy penge segítségével kell kivágnia a szabadulás érdekében. Ezáltal meg kell semmisítenie a szemét, amivel másokat megfigyelt patkány módra, ezzel saját magába nézve, mintsem figyelni a kint levő világra. Michael megpróbálkozik a fájdalmas feladattal, de gyávasága miatt végül elnyeri méltó büntetését.

Kulisszatitkok:

Az alkotókat lenyűgözte az első Fűrész legemlékezetesebb csapdája, a fordított medvecsapda, így szándékosan az alapján indultak ki a megvalósításnál. Miután Noamh Jenkinsről fejmintát vettek és készítettek néhány szobrot a fejéről, azokon tesztelték az ártalmatlan, gumiszögekkel díszített szerkezetet. Néhány nappal a jelenet forgatása előtt került rá a csapda nyers verziója, amit rengetegszer alakítottak ki két okból: először is, hogy a színész számára kényelmes legyen a több mint 5 kilogrammos csapda, valamint, hogy véletlenül se érintse a bőrfelületet a bezáródó maszk, mert a veszély fennállt, hogy a helytelenül végzett munka miatt a záródásnál a csapda lenyesse a színész két fülét. Mikor a felvételnél sikeresnek bizonyult a maszk összezáródása, a következő, földrezuhanós snittnél a maszk mögé vastag csöveket rejtettek, amiken keresztül művér áramlott ki. A sorozatban ez volt az első olyan jelenet, amit az operatőr, David A. Armstrong darus kamerával rögzített, hiszen a második filmben nagyobb tőke állt rendelkezésre, mint az elsőben.

Írta: Flint Sullivan

Youtube csatornánkra 2009-ben került fel az ”Így készült” videó, amit közel 5 millióan láttak már:

Utoljára frissítve: 2017.07.19.