Bobby megint egy helyiségben találja magát, ahol egy kerék van, benne a leláncolt, jajgató Suzane. Egy zuhanó vasketrec áttör egy üvegablakot és megjelenik benne Billy, a bábu, aki közli Bobby újabb feladatát. Billy szerint Bobby már egészen átjárja a félelem, attól fél, hogy nem képes helytállni és életben maradni. Suzane ügyvéd, aki jogászi esküt tett, de egy csalásban segédkezett saját érdekeit szem előtt tartva. Épp ezért Bobbynak két tartórudat kell a legmagasabb állásba helyezni, amiket nehéz tartani, különben a kerék mozgásba lendül és Suzane szemét és száját három hegyes cső fogja átdöfni. Fél percig kell késleltetni a mozgást, ennek tetejében, ha Bobby felemeli a rudakat, akkor két-két ugyanolyan hegyes cső fúródik a derekába, tehát a dolga még inkább nehezebb. Suzane eszeveszettül rimánkodik, szinte hisztérikusan követeli Bobby segítségét, aki csak a vállával tudja a nehéz rudakat megemelni. Többször elereszti őket, mert nem bírja a fájdalmat a derekába hatoló csövektől. Minden igyekezete ellenére Suzane is életét veszti

Forrás: Wikipedia

Utoljára frissítve: 2019.07.19.