Íme az utolsó cikk, ami a Fűrész III-hoz készült. Az interjú 2006-ban készült, idehaza a DVD megjelenésen találjátok, amit a Budapest Film jelentetett meg. Azonban még két hétig folyamatosan érkezni fognak a hírek, hiszen még hátra van a 2005-ös Fűrész II, és a 2004-es Fűrész.
Tobin Bell (John Kramer)
Miért tért vissza a Fűrész III-ra?
Ha az ember részese lehet valaminek, ami annyira sikeres, mint a Fűrész, az nagyon nagy élmény, mivel részben siker orientált az ember, amitől ez az egész élmény kihívássá nő. Arra ösztönöz, hogy amit próbálsz életre kelteni a játékoddal, még jobban sikerüljön, mint korábban.
Milyen a karaktere?
Kirakós azon igyekszik, hogy kiterjeszthesse a szárnyát, és játszadozhasson az emberekkel, illetve az emberi életekkel, és kísérletezhessen velük, a saját megtapasztalt élményein keresztül. Nekem úgy tűnik, hogy ő egyfajta filozófus, kutató, művészlélekféle. És emellett egyfajta terapeutának képzeli magát.
Kirakós a film elején:
Otthon van Amandával, és épp haláltusáját vívja. Ő is aktív részeseként éli meg az életet és tevékeny, de egyre jobban függ Amandától, hogy megvalósíthassa mindazt, ami még foglalkoztatja.
Milyen volt a munka Shawnee Smith-el?
Egyre jobban megismerjük egymást, egyre közelebb kerülünk egymáshoz, és egyre jobban kijövünk egymással, mert könnyen szót értünk egymással, és olvasni lehet a sorok között a filmben, akár egy érintésből, akár egy szemvillanásból. Néha a legapróbb jelek árulják el a legtöbbet. Sokat agyaltunk a forgatókönyvön és közben megismertük egymást.
Milyen a film?
A film fényképezését illetően egyre jobban kezd… Mondok egy példát: egyrészt arról szól, hogy az emberek mennyire nem tudnak megváltozni. Vagy hátha mégis, attól függően, hogy honnan nézzük a dolgokat.
Milyen Bahar Soomekh?
Bahar nagyon kedves teremtés. Megvan a magához való esze, nagyon édes tud lenni. Nagyon élveztem vele a közös munkát. Rendkívül megfontolt, és a szerepe szerint sebészorvos. Ráadásul nagyon híres és sikeres volt, aki alól kicsúszott a talaj.
Milyen Darren Lynn Bousman?
Még Darren is visszajött, mivel remekül tudtunk együtt dolgozni a második részben is. Neki nagyon jó érzéke van ahhoz, hogy az adott keretek közt a legjobbat hozza ki. Az ő jóvoltából sikerült kibontakoznunk a forgatáson. Egy rendezőnél szerintem ez egy nagyon-nagyon fontos tulajdonság.
Milyen a szereplőgárda?
Rengeteg tehetséges és tapasztalt szakember vette ki részét a filmjeinkből. Jelen esetben Shawnee Smith és Angus Macfayden, továbbá Bahar Soomekh, akik egytől-egyik remek színészek és remek emberek, akikkel nagyszerű élmény együtt dolgozni.
Milyenek a szereplők és a stáb?
Majdnem a teljes stáb részt vett a második rész készítésében, így már egy család vagyunk. És mivel a legtöbb forgatáson kénytelen vagy vadidegenekkel együtt dolgozni, akiket még életedben nem láttál, szemben azzal, hogy eleve olyan helyre kell menni, ahol már ismerősek vagyunk, mint például itt, egy színpadon, vagy egy öltözőben, ahol már jártunk korábban, például ahol most vagyunk, vagy egy szálloda, ahol már megszálltunk, mindezek együtt valahogy biztosítják és megteremtik a nyugodt feltételeket, amelyek általában nem túl gyakoriak egy olyan filmnél, ami teljesen új.