38 érdekesség a Fűrészről

Érdekességek Fűrész
Share

Hát itt van! A maratonunk, ami még április elején vette kezdetét a végéhez közeledik. Az utolsó héten a 2004-ben megjelent Fűrésszel foglalkozunk. James Wan és Leigh Whannell klasszikusa elképesztő sikert aratott 16 éve, és a világnak egy új horror ikont adott, Kirakós személyében. Ma az első film érdekességeivel jövünk, illetve egy hazai cikket is elolvashattok a Fűrészről, amit még 2009-ben publikáltak.

1, a nyitójelenet, amikor Adam (Leigh Whannell) felébred a kád vízben, az első forgatási napon volt felvéve. Annak ellenére, hogy ő írta a forgatókönyvet, csak a felvételnél jött rá, hogy nincs pénzük kaszkadőrrel felvenni a víz alatti jelenetet.

2, Adam és Lawrence összes fürdőszobai jelenete időrendi sorrendben lett felvéve, mindössze hat nap alatt. Ez segített a színészeknek, hogy ne essenek ki a szerepükből, illetve John teste alatti vértócsa is szabályosan folyt szét.

3, különösen az első fürdőszobás jeleneteknél Wan nagyon odafigyelt, hogy Lawrence felvételeinél a kamera stabilan álljon, míg Adaménál kézzel tartották, ezzel is kihangsúlyozva a karakterek jellemét.

4, a bilincs, ami Elwes és Whannel bokája körül volt, rendelkezett egy gumibetéttel, hogy ne vágja meg a bőrüket, de még így is fájdalmas volt számukra.

5, minden jelenetben Tobin Bell fekszik a földön. Egyszerűen nem volt pénz statisztákra, illetve Wan sem akarta, hogy más feküdjön a földön.

6, amikor Wan elvitte az első vágást a Sundancehoz, a felvételen látni, hogy John ujja kicsit mozog amikor Adam megpróbálja elhúzni a lejátszót. Bár ezt alig lehetett látni, Wan inkább kivágta a jelenetet.

7, Tobin Bell elsődlegesen a hangja miatt lett beválogatva, hiszen Kirakóst szinte nem is látni a filmben.

8, a vécétartályos ürülék – amiben Adam keresgél – részben olvasztott csokoládé.

9, az egyik tesztvetítésen egy nő megjegyezte, hogy Adam azzal a kezével matat a vécében, amivel cigarettázik.

10, az áldozatok közül több színész valakinek az ismerőse. Például a Pault alakító férfi hokizni szokott az egyik producerrel.

11, Mark elszenesedett holtteste az egyetlen olyan kellék, amit megvásárolt a produkció.

12, az egész filmet 18 nap alatt forgatták le, ezen kívül további 400 dollárba kerül néhány jelenet újraforgatása, amit Wan és Whannel fizettek ki.

13, hogy pénzt spóroljanak, más produkciók díszleteit is használták (mint például a rendőrséget).

14, Wan tiniként bele volt zúgva Shawnee Smithbe. Amikor megkérdezték, hogy kit szeretne felkérni Amanda szerepére, azonnal őt javasolta.

15, hogy meggyőzzék a producereket, Wan és Whannel elkészítették a Medvecsapdát és Billyt, majd felvettek egy tesztjelenetet velük. A filmben ugyan ezek a kellékek láthatóak.

16, amikor Amanda kiszabadul a csapdájából, ezeket a képsorokat rövidebb ideig tartott felvenni, mint a fent említett tesztjelenetet.

17, az újraforgatásoknál Whannell helyettesítette Smith kezeit.

18, Amanda disznóbelsőségek között kereste a kulcsot.

19, ha valaki kisétált a film alatt, akkor az pont ennél a jelenetnél volt.

20, nem volt olyan kamera, amelyik lencséjébe belefért volna az egész fürdőszoba. Amit a filmben látunk az igazából két felvétel összevágása.

21, amikor Lawrence betakarja a lányát, a tükörben látni lehetett az operatőrt. Digitális utómunkával  – amiből mindössze kettő van az egész filmben – végül kijavították a hibát.

22, Charlie Clouser három hét alatt komponálta a zenét.

23, Zep szemei, amikor elrabolja Dianát, egyfajta tisztelgés az eredeti, 1974-es Fekete Karácsony előtt.

24, Wan és Whannell a félelmeikből merítettek ihletet a filmhez.

25, az eredeti terv szerint Zep felforgatta volna Diana alsóneműs fiókját, de ez végül nem valósult meg.

26, a kivágott cikkeknek Tapp falán semmi közük a történethez. Például az egyik Stanley Kubrickról szól, míg egy másik egy civil szervezetről, ami arra figyelmezteti a lakosokat, hogy kémkednek utánuk.

27, mindössze három jelenetet forgattak az épületen kívül. Az összes többit bent, ami egyfajta klausztrofóbiás érzést ad a filmnek.

28, Kirakós raktára a Stygian nevű utcában található, ami tisztelgés a Stygian nevű rövidfilm előtt, amin Wan középiskolásként dolgozott.

29, amikor Sing nyomozót agyonlövik a puskák, a jelenetben Whannell helyettesítette a színészt. A kép tetején csak a színész álla látszódik, így nem látni, hogy egy másik férfi van a jelenetben.

30, Kirakós köpenye eredetileg piros lett volna, de Wannak nem tetszett, ezért egyszerűen kifordították.

31, a falra egy lámpa, és egy fekete ruha segítségével vetítették az X-et.

32, a szoros ütemterv miatt mindössze háromszor vették fel azt a jelenetet, amiben Gordont elrabolják.

33, Wan és Whannel egy sötét thrillerként emlegették a filmet a forgatás alatt, nem pedig horrorfilmként.

34, volt egy ötlet, hogy Adam és Lawrence megpróbálják elfűrészelni  a csöveket, végül ezt az ötletet több ok miatt is elvetették.

35, a Gordon lányát játszó kislány szülei kapták meg először az utasításokat Wantól, majd ők továbbították a gyermeküknek.

36, valaki elhányta magát a vetítés alatt a Torontói Filmfesztiválon. A készítők nem tudják pontosan melyik jelenet alatt, de gyanítják a lábfűrészelős részkor.

37, csak férfiak halnak meg a filmben. Minden női karakter életben marad.

38, amikor Adam szétveri Zeppet, Whannell véletlenül megütötte Emerson állát.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük