Darren Lynn Bousman tovább népszerűsíti az új filmjét, de újfent kitértek a jövőre megjelenő Spirálra. A rendezőt arról kérdezték mit üzen a rajongóknak, illetve, hogy mi okozza a legnagyobb fejtörést a készítőknek a filmekkel kapcsolatban. A magyar fordítást most nálunk is elolvashatjátok, az eredeti cikket pedig ITT találjátok.
DLB: a Lionsgate helyes döntést hozott. Természetesen mindannyiunkat lesújtott a döntés. Nagyon vártuk, hogy a világ végre meglássa ezt a filmet. Vicces, emlékszem, Chris Rockkal beszélgettem a karácsonyi szünet alatt, amikor láttam mi történik Wuhanban. December végén, vagy január elején pedig még viccelődtünk is rajta, hogy ilyenkor jelenik majd meg a film. Aztán a helyzet az egész világban rosszabb lett, és végül azt a döntést hoztuk, hogy nem veszélyeztethetjük a közönséget. Az lepett meg leginkább, hogy a Lionsgate egyszerűen csak megjelentethette volna VOD-on a filmet, de egyetértettek abban, hogy ez a film mozis premiert érdemel. Azt szeretnénk, ha az emberek ezt a barátaikkal a moziban néznék meg. Ez eltér az előző Fűrész filmektől. Ez a széria kilencedik része, és azt gondolom, az utóbbi pár folytatás ugyanazt a receptet követi. Jók, de a lényeg ugyanaz. De ez más lesz! Alig várom!
DLB: Vicces, de én kevesebbet tudok a Fűrész filmekről, mint sok rajongó, és ez többször is megmutatkozott az ostoba válaszaimban, ha a filmekről kérdeztek. Valakivel beszélgettem, amikor a Fűrész III-ról kérdeztek, és próbáltam megválaszolni a kérdést. Azt mondtam ‘Igen, ez jó kérdés!’ – válaszoltam rá, majd bambán nézett rám a közönség. Akkor jöttem rá, hogy rosszul válaszoltam meg a kérdést, és arról kérdeztek mi történt a Fűrész IV-ben, nem a III-ban. Szóval a rajongók ilyenek, mindent tudnak. Ez minket, filmkészítőket arra ösztönöz, hogy még jobbat alkossunk. Egy Fűrész rajongó mindent tud, óvatosnak kell lenni. A Fűrésszel az a helyzet, hogy sokszor egy előző folytatásig nyúlik vissza. Zseninek kell lenned, mert a rajongók mindent tudnak és kritizálni fognak. Például, ha újraépíted a fürdőszobát, ahogy azt a Fűrész III-ban és IV-ben tettük, az utolsó tégláig, az utolsó csempéig mindennek ugyan úgy kell kinéznie.