Hét év kihagyás után tért vissza a széria új írókkal, új karakterekkel, de az Újra Játékba sajnos nem hozta az a szintet, amit vártam tőle ennyi év várakozás után. Persze nem lehet könnyű elkészíteni a sokadig folytatást, de harmadszor ellőni ugyan azt a csavart a film végén már túl sok. A filmet hivatalosan 2017. júniusában jelentették be, majd júliusban érkezett az előzetes. Összegyűjtöttük nektek a legérdekesebb tényeket a filmről. Ezeket egyébként korábban már olvashattátok az oldalon:
– a farmon felvett jelenetek alatt többen szénanáthával
küszködtek
– a vödörszoba első áldozatát a hídra lógatták fel. Amikor ezt a jelenetet
forgatták, több járókelő azt hitte, hogy valaki valóban öngyilkosságot követett
el, és hívták a rendőrséget
– több régi csapdát is újra kellett építeni, mert az eredeti tárgyakat már elárverezték
Összes érdekesség ITT.
Interjúk ITT.
Sajnos már nem mindenki lehet köztünk a filmben szereplők közül. Josiah Black, aki a filmben Edgar Munsent alakítja 2020 júniusában hegymászás közben életét vesztette.