Tavalyi bejegyzés ITT. Ez az év a világjárvány miatt nem várt helyzetet teremtett, és nem kímélte a filmipart sem. Egy alternatív valóságban már a kezünkben foghatnánk a DVD kiadást, sőt, talán már a folytatásról is lenne információ.
Februárban megérkezett a Spirál: Fűrész hagyatéka első előzetese. Magyar feliratos előzetes ITT.
Áprilisban kezdetét vette a Fűrész maraton az oldalon, amikor is két és fél hónapon keresztül nálunk eddig sosem látott bejegyzésekkel jelentkeztem. Összefoglaló ITT.
Májusban érkezett volna a Chris Rock ötlete alapján készült Spirál: Fűrész hagyatéka, azonban a premiert egy évvel elhalasztották. Jelenlegi állás szerint 2021. május 21-én érkezik a film, de talán ez túl korai időpont látva a mostani járványügyi helyzetet. A mozik biztos nem tudnak 100%-os kapacitással működni még 2021 májusában.
Még ugyanebben a hónapban lehetőségem volt Josh Stolberggal (a Fűrész – Újra Játékban, Spirál: Fűrész hagyatéka írója) egy ZOOM beszélgetésen részt venni. Részleteket természetesen nem árulhatott el az új filmről. Rendkívül közvetlen, és szimpatikus volt.
Mivel tavasszal kiderült, hogy a film még hosszú ideig nem kerül mozikba, kevés promóciós anyag jelent meg. Egy összefoglalót ITT találtok.
Ezzel a bejegyzéssel együtt 86 alkalommal közöltünk hírt az oldalon. Facebookon már több, mint 4000-ren követtek minket! Ha van Instagramotok, kövessetek be ott is, olyan képekre bukkanhattok, amik nem mindig kerülnek fel a weboldalunkra.
Köszönjük az egész éves figyelmet, találkozunk 2020-ban. Boldog új évet kívánunk!