Fűrész VI – A BD interjúja a stábbal és a szereplőkkel

Fűrész VI Interjú
Share

Fűrész VI – A BD interjúja a stábbal és a szereplőkkel            (2009.Május 21)

Mike Pereira a Bloody Disgusting-tól ott volt Torontóban, ahol a Lionsgate a Fűrész  VI-ot forgatta, ami Október 23-án kerül a mozikba. Egy rendkívüli sajtókonferencián Mikenak lehetősége adódott, hogy beszéljen a rendezővel, Kevin Greutert-tel, és még sok emberrel a forgatásról, akik egyre több dologba vezettek be minket Jigsaw legújabb játékából, beleértve két új csapdát is! Ráadásul kiderült, hogy zajlanak a megbeszélések a Fűrész VII-tel kapcsolatban, ami már 3-ben érkezne a mozikba! További infókért görgessetek lejjebb!

Az igazat megvallva optimizmusról és lelkesedésről nem beszélhettünk ezelőtt a Fűrész  VI-os sajtókonferencia előtt. Többek közt a Fűrész  V-ben is voltak dolgok, amik személy szerint nekem nem tetszettek. Most először a nevetségesen sikeres sorozatban az elnyűvődés szembetűnő volt. Amikor több jelenetet arra szánsz, hogy megmagyarázd hogyan kapták el a hájas fickót az első részben, akkor azt a „szánalmassággal” nem is elég leírni. De ettől függetlenül rendkívül meghökkentő, hogy ez a sorozat ilyen sokáig bírta. Mivel már az 5-ik részen is túl vannak, így sokkal rosszabb is lehetett volna a folytatás és a horror-rajongók minden bizonnyal elég jónak találták. Lenyűgöző volt hallgatni, hogy a szereplők és a stáb milyen lelkesedéssel beszélnek arról, hogy miért hisznek a Fűrész  VI sikerében is és bizonyítanak a hitetlenek, amilyen én is vagyok.

Troy Begnaud producer ígér sok régi dolgot, viszont azokat jóval véresebben. Jim Murray, a fő-kellékes véleményével, amit a Bloody-Disgustingnak adott egyetértünk, miszerint:

“Egyre hátborzongatóbb dolgokat művelünk. Minden egyes új Fűrész  filmnél a rajongók többet várnak el. Az emberek egyre érzékenyebbek lesznek az ilyen dolgokra. Úgyhogy bele kellett vágnunk. Beleadunk apait-anyait, de csak addig, míg nem válunk viccessé, mert a múltban néhány csapdánk kissé viccesre sikeredtek és most ezzel megpróbálunk ismét tökéleteset nyújtani.”

Rendezői debütálásaként Kevin Greutert hozzátette: “Tele lesz vérrel de a történet nem tér el.”


A Fűrész  VI-ban próbálnak visszanyúlni a sorozat kezdetéhez, különösen a csapdákat illetően.
“Úgy gondolom a Fűrész  IV-ben és V-ben inkább nagyobb szobányi csapdák voltak sok emberrel,” mondja Jim Murray.


“Minden olyan nagy volt , hogy azt kérdezgetted magadtól: – ez a rákos fickó hogyan volt képes mindezt megvalósítani?’ Azt hiszem a Fűrész  VI csapdái visszatérnek az igaziakhoz. Sokkal személyesebbekhez. Ami csak rólad és a csapdáról szól.”


Kevin Greutert tökéletes egyensúlyt valamint egyedi és “gigászi” csapdákat hoz.

“Elég sok dolog történik a film legszörnyűbb részeinél. Van néhány, ami sokkal grandiózusabb, mint akármelyik Fűrész  filmben akármi.”

A ’sorozat’ operatőre, David Armstrong, aki nemrég jelentette be, hogy ez az utolsó Fűrész , amiben részt vesz, lelkesen mesélte, hogy:
“A csapdák látványilag elképesztőek.”

Aztán lerántotta a leplet egy új “szobáról” a Fűrész  VI-ban.:
“Lesz egy ringlispíl szoba. Nagyon farsang-szerű hatása van. Olyan, mint egy játszótér. Nagyon durva. Vannak benne pörgő vörös fények. Nagyon nyomasztó ott mászkálni és körbenézni, mert minden forog.”

És szót ejtett még egy “gőz-szobáról” is, ami az egyik legkirályabb csapda a Fűrész  történetében.

“Van még egy bizonyos Gőz-szoba is, ami az egyik legjobban kinéző Fűrész  csapda. Nagyon nagy és nagyon drága. Van benne kazán, tűz és gőz. Több szintes. Az eddigi legösszetettebb. Elkellett hozzá néhány daru is. Elképesztő volt.”

Amikor a Fűrész  VI-ról kérdeztük, David Armstrongnak látványilag ez a kedvenc része.

“A színpalettából picit visszább vettünk. Sokkal kifejezőbb lesz és annyira nem fog vibrálni minden, mint például a III-ban és a IV-ben. Sokkal egyedibb és inkább a természetes bőrszín a mérvadó árnyalat. A Fűrész  V-ben picit visszafogtam magam és most még jobban.”

A Fűrész  filmek egyik legerősebb jellemvonása mindig is a karakterek összetettségében rejlett. Minden újabb résszel egy újabb réteget láttunk meg. Nem minden az, aminek látszik. Amikor a lehetséges nehézségekről kérdeztük Tobin Bellt, más néven John Kramer-t, más néven Jigsaw-t az elveszettségről a soha véget nem érő történetben, akkor egyszerűen kérdezősködni kezdett és minél több válasszal próbált előállni.

“Az egész gondolatmenetnek a fejedben kell lennie. Hihetőnek és céltudatosnak kell lenni. Őszintén szólva, olyannak kell lenni, mint John Kramer. ő részlet-orientált. Egyszerűen kifogyhatatlan.”

A Mark Hoffman nyomozót alakító Costas Mandylor a kiábrándítás iránti félelmet használja, fő motivációként.

“Egy rendezvényen találkoztam rajongókkal és igazán eszesek. Ez olyan, mintha lenne egy edződ, aki minden meccsen számít rád vagy másképp a kispadon végzed örökre és te azt nem akarod.”

Betsy Russell, aki John’ feleségét, Jill-t játssza ennél egyszerűbben nem is fogalmazhatott volna:

“Nektek állandóan gondolkozni kell, legyetek ott a szeren, vagy különben elvesztek”.

És amikor a karaktereik jelenlegi állapotáról kérdeztem őket, Betsy megígérte, hogy Jill-ből jóval többet látunk ezúttal és kiderül mi van a dobozban, amit a Fűrész  V-ben láthattunk.

“Megtudjátok, hogy Jill vajon jó-e vagy gonosz. Rá fogtok jönni. Nem tudom, hogy az előző részekben tudtam-e, hogy ő gyilkol. Ebben e részben kiderül, hogy tudtam róla. Egy csodás kapcsolatunk van és megvan az okom, hogy vele legyek. Mindenképp benne lesz a jelenben játszódó f? részben is, csak úgy, mint visszapillantások (flashback-ek) formájában több háttértörténettel és még több kérdéssel.”

Ami a jelenlegi negatív hőst illeti, Mark Hoffman, Costas úgy érzi:

” Tobin karakterének fejlettsége megmutatja mennyire bizonytalan még Hoffman. Nem tudja még, hogy megőrül-e, vagy olyan fickó lesz belőle, aki sokkal higgadtabb, olyasvalaki, mint Jigsaw. Ez az én karakteremnek a dilemmája; hogy most teljesen begolyózik, vagy követi a főnök szabályait?”

Kevin Greutert, aki az előző részek vágója volt, úgy hiszi a Fűrész  VI nagyszerű karakter-dráma lesz ami a sorozat sok kérdésére választ ad majd, többek közt Jigsaw végső szándékára.

“Számomra a Fűrész  VI jelenti az utolsó részt és ez valami olyasmi, amit mindig szerettem volna a „sorozat” során látni. Nyilvánvalóan egyfajta vég volt a Fűrész  III-ban is. De számomra ez jelenti majd a második trilógia lezárását. Sokkal több szereplő van, mint bármelyik eddigi filmben. Ez sok új arcot jelent és nyilvánvalóan igazodnunk kell az eddigi történethez. Nem szeretnék zavart kelteni a film időrendjében és gondolatmenetében.”


Már vannak tervek a Fűrész  VII-re. Troy Begnaud úgy érzi, hogy ameddig a közönség szeretne újakat látni, addig csinálni fogják.

“Amikor egy újabb részt készítünk, akkor nem csak a múltra gondolunk, hanem a jövőre is.”

Amikor a 3D lehetőségéről kérdeztük, Troy azt válaszolta, hogy már beszélgettek erről, de még nem döntöttek róla. Troy más filmekkel ellentétben úgy érzi, a Fűrész  nagyon jó lenne 3D-ben és nem is lenne olyan nehéz.

“Nem repülő baltákról szólna, amitől a közönség halálra rémülne. Szerintem a mi történetünk 3D-ben nagyon jól átjönne és a nézőknek hatalmas élménnyel szolgálna, ha csak azt nézzük mit él át egy ’alany’ egy csapdában. Nem lepődnék meg, ha megtörténne.”


A kritikák ellenére kétség kívül rabul ejti a modern horror kedvelő közönséget. Már hat film elkészült és a videó-piacot még mindig uralják, ami már magában elképeszt?. Amikor a Fűrész  stagnáló erejéről kérdeztünk, mindenkinek hasonló volt a véleménye.
Tobin Bell szerint:

“Ha gördeszkások keresnek meg, megkérdezem tőlük mit szeretnek annyira benne. Egy kis srác egyszer azt válaszolta hogy tanult belőle dolgokat. Szóval valahogy dolgok mellé tudunk rendelni információkat mint ennél az esetnél, amikor ilyen erős látványban és élményben van részünk és ez valahogy egy bizonyos módon beindít, és ha nem indítana be, akkor az azt jelentené, hogy mindig ugyanaz vesz körbe. Szóval a dolgok mögé kell látnunk és próbáljuk a jelenben tartani ezeket a dolgokat, egy olyan helyen ahol az eláraszthat minket.”

David Armstrong hozzátette:
“Ismeri azokat a filmeket a sok fülkében és erdőben elkövetett gyilkossággal? Azok csak arról szólnak. Jigsaw üzenete viszont uralkodik. Az ő sajátos tébolyodott, agyafúrt módján, még mindig próbál leckéket osztani; hogy tanuld meg értékelni az életed. És az emberek válaszolnak erre. Olyan ez, mint egy Rubik-kocka. Vajon meg tudom ezt a feladatot oldani? Megoldható egyáltalán? Az emberek imádják a jó történeteket. A hallottak alapján állíthatom, hogy a hullámvasút is előidézi ezt nekik. Csakúgy, mint a csapdák. Interaktívak. Mindenki azt gondolja, hogy mit tenne hasonló helyzetben. Amikor a dolgok interaktívak, akkor megfogtad a közönséget. Hazamennek a moziból, beszélnek, majd vitatkoznak róla.”

A Fűrész  rajongók nyilvánvalóan fognak még beszélni és vitatkozni róla, amikor a Fűrész  VI októberben megérkezik a mozikba.