Lindsey Perez különleges ügynök a szövetségi irodának dolgozott. Társa a szövetségieknél Peter Strahm volt, körülbelül öt évig dolgoztak együtt. Peterrel együtt nyomoztak egy ügyben, ahol egy épület semmisült meg szándékos gyújtogatás miatt, benne pedig nyolc ember égett halálra. Ezután a Kirakós gyilkosságokra koncentráltak. Perez Daniel Rigg eltűnésében is nyomozott, amikor is egy üzenetet hagytak hátra neki, ami így szólt: nyissatok ajtót, és rám találtok. A nyomozás során eljutottak abba az általános iskolába, ahol Rex és Morgan csapdája zajlott. Az egyik teremben Billy, a báb várta a nőt. Amikor Perez közelebb hajolt a beszélő bábhoz, annak feje felrobbant, és a nő súlyosan megsérült.

Felettese, Dan Erickson kérésére mindenkivel elhitették, hogy Perez meghalt, így a nő biztonságban volt. Amikor a szövetségiek megtalálták Strahm ujjlenyomatait Eddie szemhéján és úgy tűnt, fény derült arra, ki is votl Kirakós társa, Erickson felfedi Hoffman előtt, hogy Perez még életben van.

Miután a patológus, Dr. Adam Heffner rájött, hogy Strahm ujjlenyomatai már Eddie halála után kerültek a szemhéjakra, Perez újra megnyitotta a Seth Baxter ügyet. Így derítette ki, hogy az elkövető Hoffman. A férfi végzett Perezzel, Ericksonnal, és Sachival.

Érdekességek:

– Perez fegyvere egy Glock 19-es.

– a Fűrész VI stáblista utáni jelenetében Amanda figyelmezteti Corbettet, hogy ne bízzon a férfiban, aki majd megmenti. Bár a készítők sosem erősítették meg, elképzelhető, hogy Corbett ezt elmondta a rendőrségnek, vagy a szövetségieknek, ezért kezdett Perez Hoffmanra gyanakodni.

Filmek:

Fűrész IV, Fűrész V (megemlítik), Fűrész VI

Utoljára frissítve: 2019.08.11.