Peter Strahm különleges ügynök a szövetségi irodának dolgozott. Társa a szövetségieknél Lindsey Perez volt, körülbelül öt évig dolgoztak együtt. Lindseyvel együtt nyomoztak egy ügyben, ahol egy épület semmisült meg szándékos gyújtogatás miatt, benne pedig nyolc ember égett halálra. Ezután a Kirakós gyilkosságokra koncentráltak. Peter Kerry nyomozó halálakor jött rá, hogy Johnnak és Amandának volt egy harmadik társa is, akit addig nem sikerült megtalálni. Miután társa Perez látszólag meghalt nyomozás közben, Strahm a Kirakós ügyek megszállottjává vált. Így jutott el a Gideon húscsomagoló üzembe, ahol rátalált John és Amanda holttestére, valamint lelőtte Jeff Denlont. Nem sokkal ez után Hoffman rázárta az ajtót, majd elkábította, és berakta a Kocka csapdába, amiből elvileg nem lehet kiszabadulni. Strahmnak mégis sikerült életben maradnia a tolla segítségével. A történtek után sem hagyott fel a nyomozással, s végül kitartó munkájának köszönhetően rájött, hogy Hoffman igazából John segítője. Miután rátalált az üvegkoporsóra, egy üzenet várta őt. Ha belefekszik, túléli. Strahm azonban nem hitt a szalagnak és Hoffmant belökte a koporsóba. A szoba falai ez után összenyomódtak, halálra préselve Petert.

Érdekességek:

– a második trilógia (Fűrész IV, V, VI) története szerint Strahm túlélte volna a csapdát.

– a Fűrész IV első vázlata alapján Strahm a film végén egy szobában reked, ahol az addig kivágott kirakós darabokat találta volna meg.

– eredetileg Strahm utolsó csapdájában nem a falak nyomódnak össze, hanem a szoba vízzel telik meg és megfullad. Később ezt az ötletet elvetették, mivel túl bonyolult lett volna filmre venni.

– a Fűrész IV eredeti forgatókönyve szerint a történet az első filmmel játszódott volna egy időben, és Strahm rátalál a fürdőszobára.

– a Fűrész VI első forgatókönyve alapján Strahm rátalált volna néhány áldozat bomló holttestére a Fűrész II-ből.

– Strahm kocsija egy 1999-es Ford Crown Victoria.

Filmek:

Fűrész IV, Fűrész V, Fűrész VI (holttest, megemlítik)

Kapcsolódó anyagok:

Utoljára frissítve: 2019.08.11.